TERET ADUNK

A NAGY ÉLMÉNYEKNEK

Szemrevaló szendvicsek – így dobd fel a jövős-menős menüt

Minden gyakorló szülő tudja, hogy olykor bizony nagyon nehéz rávenni a gyerekeket arra, hogy megegyenek valamit, főleg ha az a valami zöldség vagy gyümölcs. Nem egyszer kell trükköket, meséket bevetni. A legkisebbeknél például gyakran repül a kanál, a nagyobbaknál pedig katonák menetelnek a szájba.

Az egyik trükk, ami legjobban beválhat, ha nagyon vonzóvá varázsoljuk az ételt. Hiszen nemcsak az számít, mit eszünk, az is számít, hogyan néz ki az, amit meg akarunk enni. Az étel bemutatása ugyanolyan fontos egy étel sikeréhez, mint annak az íze. Az, ahogyan az ennivaló kinéz a tányéron, csábíthatja a szemünket a kóstolásra.

Ha a falat izgalmasan vagy viccesen néz ki, a gyerekek is szívesebben eszik meg, mindegy, hol tartózkodunk éppen.

Amikor gyerekkel kirándulni indulunk, mindig viszünk magunkkal enni. Rövidebb túrákra csak egy kis rágcsát, hosszabb túrákra azonban szendvicset is csomagolunk. Ez utóbbiakat azonban a lurkók nem mindig akarják megenni – ám néhány trükk segítségével megpróbálhatjuk vonzóbbá tenni a jövős-menős falatokat is.

Lássuk, hogyan:

Egy jó szendvics lényege, hogy egyensúlyban van a kenyér és a töltelék. Ha száraz, senki nem eszi meg szívesen, ugyanúgy az sem jó, ha tocsog. Az arányokat a kenőanyaggal és a belevalókkal lehet jól eltalálni, mindezt a gyermek ízléséhez alakítva.

Ha az ízeket már kitaláltunk, játsszunk a formával!

Itt is az a fő szabály, hogy alkossuk a szendvicset szemrevalónak. Lehet a szendvics háromszög alakú, lehet duci, lehet vékonyka, de vihetünk a kirándulásra is katonákat, ha azt a kicsik jobban megeszik. A benne feltálalt falatok is lehetnek változatosak. A sajtot, szalámit, zöldségeket vághatjuk aprókra, vághatjuk vicces formára.

A gyerekek szeretik a ropogós, krémes falatokat, játszhatunk az ételek textúrájával is. Nagy paradicsom helyett az apró koktélparadicsom lehet a nyerő. A piros paradicsom mellett vonzó lehet a sárga apróra vágott paprika, vagy a zöld csíkokra vágott uborka.

Lehet, hogy úgy fogy el jobban a falat, ha színes, vicces, kedvenc mesehősös uzsonnás dobozban érkezik. Mesehősös, királylányos uzsonnás dobozért, szép, színes szalvétáért keressétek fel üzletközpontunkat, számtalan mintából válogathatnak a gyerekek, végül biztosan megtalálják azt, amiből jól esik az étel.

Vihetünk magunkkal a kirándulásra meghámozott, felkockázott vagy felkarikázott almát, körtét, néhány szem cseresznyét, szőlőt vagy áfonyát vagy bármi más olyan gyümölcsöt is, ami bírja a gyűrődést. Ezt is jobban megeszik a gyerekek, ha színesek és illatosak. Egy lila mellé egy zöld szőlőszem, egy roppanós alma vagy illatos körte – nincs is ennél szebb és finomabb.

A pogácsaszaggatóval is játszhatunk, és különféle formákat vághatunk ki olyan gyümölcsökből, mint a görögdinnye vagy a sárgadinnye. Akár nyársra is felfűzhetjük őket, hogy szórakoztató gyümölcsrudakat készítsünk. Ezeknek egy gyerek se fog tudni ellenállni, és uzsonnás dobozban ezeket is könnyen magunkkal vihetjük.

A kisgyermekek esetében a kreativitás a biztos módja annak, hogy szórakoztatóvá tegyük az étkezést. Ha könnyen megfogható, nem maszatoló, nem ragacsos, színes, illatos, érdekes falatokkal készülünk, szívesebben esznek a gyerekek.

Ehhez jöhet egy finom innivaló és egy remek történet a felfedezőről, aki annál több kincset talált, minél több zöldséget és gyümölcsöt evett, és garantáltan minden elfogy a kirándulás végére.

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Nincs más dolgod mint megadni az e-mail címed és kényelmesen értesülhetsz az új cikkekről és videókról.

Köszönjük, hogy regisztráltál.

Share This