TERET ADUNK

a sulik sztárjainak

Hiányos az alapruhatárad? Segítenek a szezonközi leárazások

Mindenki imád olcsón vásárolni, jó businesseket kötni, ez nem is kérdés. A szezonközi leárazások, és a kuponnapok térhódításával, igazából bármelyikünk átélheti azt a szívet melengető érzést: most jó üzletet csináltam.

Persze az élet nem egyszerű, és valamit valamiért alapon, jó előre fel kell készülni, nemcsak lélekben, de fizikálisan is az adott shopping ünnepre. Hiszen tudjuk előre, hogy ilyenkor többen vannak az üzletekben, és nem lesz könnyű menet beszerezni mindent, amit ezen a napokon szeretnénk, és bizony el is fogunk fáradni, de a végeredmény mindenért kárpótolni fog minket.

Stílustanácsadóként sokszor tanácsolom az ügyfeleimnek, hogy felkészülten, a beszerzendők pontos listájával érkezzenek a plázába, és célirányosan induljanak neki a vásárlásnak. Ellenkező esetben könnyű elcsábulni, “mert most minden olyan jó áron van”, és megvenni sok felesleges, szükségtelen dolgot is.

Hogyan készüljünk rá ezekre a napokra?

Első és legfontosabb lépés, hogy vegyük alaposan szemügyre a ruhatárunkat, illetve természetesen a smink készletünket is.

Tegyük fel a következő kérdéseket magunknak:

    • Mi hiányzik a gardróbunkból, aminek napi szinten “megszenvedjük” a hiányát?
    • Melyek azok a darabok, amiket sűrűn viselünk, ebből adódóan könnyebben használódnak el, és jó lenne belőle egy váltó?
    • Mi az a vágyott ruhadarab/táska/cipő, amire nagyon régen áhítozunk, de teljes árat nem voltunk hajlandóak adni érte?
    • Kukkantsunk be a fehérneműs/zoknis fiókba is. Az elnyűtt, lyukas daraboknak intsünk búcsút, ezeket természetesen pótolni kell.

Tippek a tudatos vásárláshoz:

    • Érdemes ilyenkor évszak független, klasszikus darabokra beruházni. Ilyenek például, a fehér ing, a tökéletes farmer, egy jó szabású blézer, stb..
    • A nagyon divatos darabokból maximum egyet engedjünk meg magunknak.
    • Határozottan döntsük el, mennyi pénzt szánunk az adott vásárlásra, és azt egy fillérrel se lépjük túl.

Így a fentiek alapos átgondolása mellett kívánok mindenkinek kellemes, stresszmentes shoppingolást!

Frank Patri – Stylist, stílustanácsadó, blogger.

Share This