hello ajándékkavalkád

A mozi története

Ma már teljesen természetesnek tartjuk, hogy elmegyünk egy moziba kikapcsolódni. Ám ahhoz, hogy ezt megtehessük, számtalan technológiai fejlesztésre szükség volt.

A laterna magica, azaz bűvös lámpás segítségével már a 17. században tudtak rajzolt képeket kivetíteni úgy, mintha a rajtuk lévő alakok mozogtak volna. Ennek ellenére a 19. század második feléig a legtöbb ember csak alig, vagy egyáltalán nem látott színes képet. Csak a 19. század végén vált a mindennapi élet részévé a kép. Ekkor már mindenkihez eljutottak a képes magazinok, és bárki készítetthetett magáról vagy a családról fotót.

Ez volt az az időszak, amikor már adottak voltak a feltételek a mozgókép gyártásához.

A ma ismert filmipar tehát a 19. század elején jött létre egy sor technológiai fejlesztés révén. Kellett hozzá a fényképezés megalkotása, a mozgás illúziójának felfedezése úgy, hogy az álló képeket kombinálták, és természetesen a mozgást is tanulmányozni kellett hozzá.

1891-ben Thomas Edison feltaláló és William Dickson, egy fiatal laboratóriumi asszisztens kidolgozta az általuk kinetoszkópnak nevezett eszközt, ami a mozgóképvetítő elődje volt. Ez tulajdonképpen egy szekrény volt, amibe ha valaki belenézett, megtapasztalhatta a mozgókép illúzióját. A filmszalagokon a nézők cirkuszi előadásokat, táncoló nőket, kakasviadalokat, bokszmeccseket, sőt fogorvos által végzett foghúzást is nézhettek. Ezeket Edison filmstúdiójában rögzítették.

Ahogy a kinetoszkóp egyre népszerűbb lett, az Edison Company gépeket kezdett telepíteni szállodák előcsarnokaiba, vidámparkokba és játéktermekbe. Hamarosan egész Amerikában kinetoszkópszalonok nyíltak, ahol a nézők 25 centet fizettek az élményért.

A kinetoszkóp változatait hamarosan egész Európában másolni és terjeszteni kezdték. A szórakozásnak ez az új formája azonnali sikert aratott, és számos feltaláló elkezdett kísérletezni: nagyobb képernyőre próbálták kivetíteni a mozgó képeket. Antoine Lumière francia fényképlemez- és fotocikkgyáros is meglátta a mozgóképben az üzleti lehetőséget, ezért megbízza fiait, Auguste-t és Louis-t, hogy alakítsák át a gépet. A Lumière fivérek 1895-ben szabadalmaztatták a Cinématographe -t (ebből kapjuk a mozi kifejezést), egy könnyű filmvetítőt, ami fényképezőgépként és nyomtatóként is funkcionált. Megtartották az első nyilvános vetítést is, és ezzel bevonultak a történelembe a mozgókép feltalálóiként.

Az évek során a testvérek több mint 1000 rövidfilmet készítettek a kamerával, melyek többsége a mindennapi élet jeleneteit ábrázolta. 

Bár a testvérek azt hitték az emberek hamar megunják majd a hétköznapi jelenetek nézését, a mozgóképek iránti kereslet olyan gyorsan nőtt, hogy hamarosan a Lumière cég képviselői beutazták Európát és a világot, mindenhol félórás vetítéseket tartva a cég filmjeiből. Míg a mozi kezdetben a szórakozás más népszerű formáival – cirkuszokkal, varietékkel, színházi társulatokkal, bűvészműsorokkal és sok mással – versenyzett, végül ezeket a különféle szórakoztatásokat népszerűségével mind lekörözte.

A 19. század végén a technikai újítások lehetővé tették az olyan filmesek számára, mint a párizsi mozitulajdonos, Georges Méliès, hogy olyan speciális effektusokkal kísérletezzenek, amik varázslatosnak tűnő átalakulásokat idéztek elő a vásznon. Ő volt az is, aki elkezdte egyesíteni az addig megszokott rövidfilmeket, hogy történeteket alkossanak.

A korai években a mozik még egytekercses filmeket futtattak, amelyek körülbelül 16 percnyi játékidőt tettek lehetővé. Ezt váltották fel aztán az 1900-as évek elején a többtekercses filmek. Ezeket mozgóképszínházakban játszották le.

Egy idő után igény lett arra, hogy a mozgóképhez hang is társuljon. 1904-ben Oscar Mester német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a St. Louis-i világkiállítás látogatóit. Ez volt az új hangosítási kísérlet. Az eljárás neve hangzófilm lett. A hangszóró a lemezjátszó tölcsére volt, aminek hangját igen gyakran túlharsogta a mozigép kattogása.

A nagy áttörést a Vitaphone eljárás jelentette, ami néhány év alatt meghódította a világot. Ennél az eljárásnál a hangot 40 centiméteres lemezről játszották le, aminek csak az egyik oldalán volt hang. A lemezek játékideje azonos volt a filmtekercsek játékidejével. Az eljárással aztán egymás után kezdtek készülni a hangosfilmek. 1927-ben Al Jolson színész improvizált, és néhány sor szinkronizált párbeszédet és hat dalt is énekelt az egyik filmben, ami nagy áttörést hozott. A közönség imádta a beszélő filmeket. 1929-re a hollywoodi filmek háromnegyedének volt valamilyen hangkísérete, 1930-ra pedig a némafilm a múlté lett. 

A hang után a színezés lett a következő lépés. Kézzel már korábban is festettek filmet, de a módszer nem vált be. 1922-ben Herbert Kalmus cége bevezetett egy festékátviteli technikát, ami lehetővé tette a film színezését két alapszínben. 1932-re egy háromszínes rendszert is terveztek, valósághűbb eredménnyel, és a következő 25 évben minden színes filmet ezzel a továbbfejlesztett rendszerrel gyártottak. Így készült például 1936-ban a Hófehérke és a hét törpe is, de 1939-ben az Elfújta a szél  is sikert aratott a Technicolor háromszínű módszerével.

A mozi és a technológiák fejlődése természetesen ezután sem állt meg, sőt, elmondható, hogy még napjainkban is újabb és újabb trükkök, látványelemek kápráztatnak mindenkit, aki beül a moziba.

Gyertek el ti is, remek filmekkel újdonságokkal várunk bennetek!

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Szeretnél értesítést kapni a legújabb tartalmakról?

Nincs más dolgod mint megadni az e-mail címed és kényelmesen értesülhetsz az új cikkekről és videókról.

Köszönjük, hogy regisztráltál.

Share This