MAYA karácsonyi ajándékötletei

Sajnos úgy tűnik, hogy idén sem biztos, hogy fehér lesz a karácsony, ennek ellenére én már nagyon várom az ünnepeket.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nálam szinte mindig az utolsó pillanatra marad az ajándékok beszerzése, legalábbis egy része biztosan. Bármennyire is megfogadom, hogy már november végén, vagy legkésőbb december első hetében kitalálok, megvásárolok, illetve elkészítek mindent, valahogy így 10-15 körül mindig rádöbbenek, hogy még rengeteg fontos dolog hiányzik a listámról. Ilyenkor persze indul az eszeveszett rohanás, bekapcsolódom én is a már - már elviselhetetlen forgatagba, s annak minden hátrányával és varázsával együtt részese leszek a karácsony előtti "őrületnek". 

Ha másnak is ismerős ez a helyzet, mi több, még az ötletekkel is hadilábon áll, akkor a mai bejegyzés Nekik szól. Igyekeztem ugyanis olyan tippeket összeszedni, melyek könnyen és gyorsan beszerezhetők, valamint kedvező áron elérhetők, ugyanakkor nem tartoznak az elcsépelt utolsó pillanatos ajándékok közé. Remélem, hasznos lesz a mai írásom is és sikerül ötletet meríteni belőle.
Szuper készülődést és kellemes nézelődést kívánok!

Ajándékötletek

 

1., VARÁZSLATOS ÓRÁK ÉS ÉKSZEREK - Az ékszer az egyik legkézenfekvőbb ugyanakkor talán legpraktikusabb ajándék, melynek kivétel nélkül minden nő örül. Már pár ezer forinttól találunk igazi szépségeket, a lehetőségek tárháza pedig szinte végtelen. Nagy kedvenceim azok a darabok, amiket nagyon személyessé tehetünk az egyedi és különleges charmokkal, amik akár egy személyes történet, közös sztori elmesélését is lehetővé teszik: egy - egy kis karkötő-medál együttessel igazán szívhez szóló és egyedi meglepetést adhatunk szeretteinknek. Valószínűleg legalább ekkora örömöt szerezhetünk egy jól megválasztott karórával is.
Ékszerekkel nem csak nőket lephetünk meg. Számos igazán férfias (leginkább bőr) karkötő és óra is elérhető az üzletekben, így akár barátunknak, fiútestvérünknek, édesapánknak is választhatunk ékszert karácsonyra. Mindössze azt kell szem előtt tartanunk, hogy a kiválasztott darab tökéletesen illeszkedjen a megajándékozni kívánt családtagunk személyiségéhez, illetve ruhatárához. Ezeknek a csomagolása is viszonylag egyszerű, hiszen a legtöbb esetben már maga a doboz is egy igazi műremek.

 2., GYÖNYÖRŰ PARFÜM SZETTEK ÉS BEAUTY CSOMAGOK - Napjainkban ilyeneket ajándékozni egyáltalán nem ciki sőt! Azért arra figyeljünk, hogy ne ragadjunk le az elcsépelt szappan - dezodor - tusfürdő hármasnál. Ma már igazán csodás illatszer szetteket lehet kapni, ráadásul sok esetben pontosan annyiért, amennyiért egyetlen darab parfümöt vásárolhatunk. Beszerezhetitek szeretteitek személyes kedvencét is, de akár igazi újdonságokkal is meglephetitek őket. Szerintem tökéletes ajándék Anyukáknak, Nagynéniknek, sőt, akár vagány  a Nagymamáknak is. Ha bizonytalanok vagytok a választásban, érdemes a drogériák eladóinak segítségét kérni, hiszen ha pár szóban összefoglaljuk nekik, milyen illatokat kedvel a megajándékozni kívánt családtag, mi jellemzi őt leginkább, akkor egész biztosan tudják majd mire van szükségünk!
Szuper illatokkal nem csak a család női tagjait lephetjük meg, hiszen ma már a férfiak számára is rengeteg exkluzív csomag készül. Ráadásul a csomagolás is önmagáért beszél, egyszerűen gyönyörűek ezek a különleges dobozok. 

3., KIEGÉSZÍTŐK FÉRFIAKNAK - Ha már a férfiakról esett szó, kiegészítőknek az erősebbik nem képviselői is mindig örülnek: egy minőségi bőr pénztárca, egy trendi nyakkendő vagy szép öv szintén tökéletes last minute meglepetés lehet. Ha pénztárca mellett teszed le a voksodat, ne felejts el, hogy legalább pár forintot rejts el benne, hisz tudod, a babona szerint üres pénztárcát ajándékozni nem szerencsés. Ha pedig egy divatos nyakkendő mellett döntesz, mindenképpen lapozd végig a szekrényében lévő ingeket, zakókat, hiszen érdemes ugyanis olyan színt választani, mely illeszkedik már meglévő ruháihoz.

Ajándékötletek férfiaknak

 

4., KÖNYVEK - Egy könyv vagy könyvutalvány viszonylag sablonos ajándéknak tűnhet, ám mi tudjuk: egy olvasni szerető embernek ez valóságos kincs. Így ez az ötlet is jó választás lehet, ha biztosan tudjuk, hogy a megajándékozni kívánt személy imádja falni az oldalakat. Érdemes érdeklődni picit, megvizsgálni, milyen műveket szeret leginkább, mik lapulnak már a polcain, vannak-e esetleg bakancslistás szerelmek. Mert amennyiben ezeket tudjuk tuti, hogy nem nyúlunk mellé!


Könyvek

 

5.,  TELEFONTOKOK ÉS EGYÉB KIEGÉSZÍTŐK - Szintén közkedvelt, könnyen beszerezhető és hasznos ajándék lehet egy szuper fülhallgató, csodaszép telefontok vagy más egyéb, telefonnal kapcsolatos kütyü is. Akár saját készítésű grafikát is választhatsz, de ha szorít az idő, elegendő lehet csak egy igazán trendi, különleges és szuper minőségű kedvencet választani.
Férfiaknak esetében pedig fa- és bőr mobiltokokban is gondolkozhattok, de ne felejtsétek, hogy idén újra tombol a Star Wars őrület is... :)

 

6., SAJÁT KÉZZEL KÉSZÍTETT FINOMSÁGOK - Közeli családtagjainkat, de akár távolabbi rokonainkat, barátainkat is meglephetjük úgynevezett homemade finomságokkal. Ezek a kézzel készített ajándékok tényleg igazán különlegesek, hiszen rengeteg törődés, kreativitás és idő van bennük, egyszóval szívünk minden szeretetét tartalmazzák.
Személyes kedvenceim a házi készítésű mézeskalácsok, melyeket aprócska dobozokba vagy mutatós üvegekbe zárva, masnival átkötve szokás átadni, s így a siker mindig garantált. 
Egy tökéletes és gyorsan elkészíthető receptet hoztam Bernáth József sztárséf tolmácsolásában íme!
Csodás kis üvegcséket vásárolhattok ilyentájt szuper kedvező áron az üzletekben. Kreatív ötlet lehet egy nagyobb méretű, átlátszó gömbbe zárni az elkészített nyalánkságokat, melyhez akár akasztót is készíthettek, így dekorációként a fára is felkerülhet. 

Kézzel készített ajándékötletek

7., LAKÁSDEKORÁCIÓS TERMÉKEK - Dekoratív bögrékkel, egyedi gyertyákkal, divatos tálcákkal és alátétekkel, vagány könyvtámaszokkal is meglephetitek szeretteiteket, hiszen ezeknek a lakásdekorációs termékeknek szintén minden nő, illetve család örül.
Választhattok kifejezetten karácsonyi hangulatú dekor tárgyakat, de jó döntés lehet egy-egy időtálló darab is. Ebben az esetben mindössze arra figyeljetek, hogy az adott lakás hangulatához és színvilágához illő dekoráció mellett döntsetek, s akkor garantáltan sikert arattok.
Én, személy szerint a kézműves termékekre esküszöm, amiken egytől egyig látható a szakértő kezek rengeteg munkája, s ilyenkor a legszebb ünnep közeledtével talán érdemes kicsit többet áldoznunk a minőségibb darabokra.


8., HA MÁR VÉGKÉPP SEMMI ÖTLETED SINCS– Akkor tökéletes ajándék lehet a vásárlási/ajándék utalvány! A legtöbb üzlet rendelkezik sajáttal, így egyszerűen és gyorsan szert tehetsz ajándékra, megmentve ezzel a karácsonyt. Ilyenkor még a csomagolással sem kell bajlódnod, mivel ezek általában rendkívül dekoratív kivitelűek!

 

Kernya Mariann (#MAYAstylist)
Fotók: Internet